Differenciálás nélkül miért ne lehetne tanítani?

Lehet, csak nem érdemes.  Mert sikerélmény és motiváció nélkül a gyerekek tömegeinek megy el egy életre a kedve a tanulástól…  Mert a tanulás egyik legfontosabb kritériuma, hogy a tanuló számára kijelölt feladat összhangban legyen az adott területen meglévő tudásával…  Mert minden korábbinál nagyobbra nyílt az olló a gyerekek haladási tempója között…

Szerző: Fejér Zsolt | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Miért nem elég a tankönyv?

ÚJ TANKÖNYVEK KÉSZÜLTEK, RÁADÁSUL OTT AZ NKP ÉS A SULINET, MIÉRT NEM ELÉG EZ?  A tankönyvek, legyenek bármilyen kiválóak is, önmagukban nem elegendőek: Takács Etel szavaival: “nem kisebb problémát kellene megoldaniuk, mint azt, hogy szóljanak az ország valamennyi osztályának valamennyi tanulójához érthetően, sőt úgy, hogy amit mondanak, azt szívesen olvassák, a feladatot, amit kitűznek, szívesen oldják meg a tanulók.”  Egyentankönyvekkel ez végképp nem fog menni.  Sajnos a Sulinet és NKP csak elvétve tartalmaz az alsó Bővebben……

Szerző: Fejér Zsolt | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Mi van, ha továbbra sem törődünk…?

 “A fő kihívás az, hogy szociálisan érzékenyen és értően, mentális különbségekre érzékenyen és értően tudjanak bemenni a tanítók egy gyerekközösségbe. Valószínűleg ez már egy másik szakma ahhoz képest, amit az Abigélben láthattunk. Másról szól ma pedagógusnak lenni.” (Gloviczki Zoltán)  “A 21. században a tanításhoz nem a tananyagot kell meghatározni, hanem fejlődési célokat. Nem egyféle tananyaggal, egyféle tankönyvből, egyféle tanítást kell elvárni, hanem az inkluzív nevelést kell támogatni módszer- és feladatbankokkal, hogy sokféle diákjának válogathasson a Bővebben……

Szerző: Fejér Zsolt | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Hogyan segíthetsz?

 Kincskeresőkért Alapítvány, MAPPA (kedvezményezett) elnevezésű bankszámla számlaszáma: OTP Bank NYRT 11711003-21485536-00000000  Eddig 57 ezer ember — akit elértünk posztjainkkal, 574 lájk, ölelés, szívecske és megosztás — amit kiérdemeltünk, 71 adományozó — akinek a bizalmát elnyertük, 678.620 Ft adomány — amit összegyűjtöttünk.  Sok…? Kevés…? A legfontosabb, hogy a célunkat támogatásra érdemesnek tartó cégek 1.100.000 Ft-os felajánlása mellé közösségi összefogással sikerült összegyűjtenünk annyit, amennyivel már belevághatunk a weboldal fejlesztésébe, amivel a hátunk mögött már nekiveselkedhetünk a még Bővebben……

Szerző: Fejér Zsolt | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Miben különbözik a Mappa?

MIBEN KÜLÖNBÖZIK A MAPPA MÁS, MEGLÉVŐ GYŰJTEMÉNYEKTŐL?  Nemcsak nagyobb képességfejlesztési területre – pl. olvasásképesség -, hanem annak alkotóelemeire, részképesség-területekre szűrve kereshetők a feladatok, például az olvasástechnikán belül: betűfelismerés, betűző szóolvasó-, rutinszerű szóolvasó készség, szótagoló olvasás, betűző mondatolvasó-, rutinszerű mondatolvasó-, sémakövető mondatolvasó készség stb. Enélkül reménytelen vállalkozás az egyéni szükségletekhez való alkalmazkodás. Természetesen el lehet intézni a dolgot annyival, hogy gyakorolja az a gyerek többet az olvasást, ne kétszer, hanem tízszer ovassa el egymás után a Bővebben……

Szerző: Fejér Zsolt | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Teli a net anyagokkal…

Hiába a rengeteg anyag, ha rendszerezés nélkül nehéz megtalálni, amire épp szükséged volna…, hiába, ha a lektorálás nélkül, ingyen közreadott feladatok nagy részének minősége finoman szólva is sok kívánnivalót hagy maga után… 

Szerző: Fejér Zsolt | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Miért épp ezen rugóztok?

Mert miközben mindannyian pontosan tudjuk, hogy a 21. században emberhez méltó életet teremteni csak folyamatos tanulással lehet, mégis rezzenéstelen arccal, egyre fásultabban nézzük az önbizalmukat vesztett, a tanulást kínlódásként megélő gyerekeket…, mert minden eddiginél súlyosabb következménye van/lesz a tétlenségünknek…, mert ez ellen összefogással, közös akarattal mi magunk is tudunk tenni…                

Szerző: Fejér Zsolt | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Tényleg azt gondoljátok?

TÉNYLEG AZT GONDOLJÁTOK, HOGY A MAPPA HIÁNYA A LEGNAGYOBB PROBLÉMÁNK? Nem. Sokkal súlyosabb dráma, hogy van kollégánk, aki megalázó, 760 Ft-os óradíjért is kénytelen elvállalni a nyári táboroztatást…, hogy politikusok szekértábor harcaihoz asszisztálunk ahelyett, hogy legalább a gyermeknevelés alapkérdéseiben közös nevezőre jutnánk…, hogy minden ellenkező híreszteléssel szemben a magyar társadalom számára a közoktatás minősége ma is sokadrangú kérdés…, akiknek nem, azok közül a legtöbben pedig megelégszenek annyival, ha a saját gyerekük boldogulását sikerül biztosítaniuk…

Szerző: Fejér Zsolt | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Online feladatbank – közösségi összefogással

A kényszerűen ránk szakadt online oktatás során tanítóként, szülőként is megtapasztalhattuk, milyen nagy segítség volna egy online feladatbank. A tanitonline.hu és a Winkler Márta által 1988-ban alapított Kincskereső Iskola elkötelezett híve a korszerű pedagógiai kultúra terjesztésének. A tanulók egyéni sajátosságaihoz való alkalmazkodás, ami egy évtizede jellemzően még csak az alternatív iskolákat foglalkoztatta, mára az alsó tagozatos oktatás egyik központi kérdésévé vált. Ha tudjuk, hogy a frontális oktatás hagyományos formái mellett a 21. században ez már éppúgy elengedhetetlen része a korszerű iskolának, Bővebben……

Szerző: Fejér Zsolt | Közzétéve: telt el a közzététel óta